VIII. "I see in your eyes" ~ "Látom a szemeidben"

The hush is worth a statement.

~ A hallgatás felér egy vallomással.

Hope elégedett mosollyal nyomta le a telefonját. Hosszú ideje nem érezte magát ilyen jól felkeléskor, pedig közel sem aludta végig a nyolc órát, ami nála kötelezőnek számított, ha valami érdemlegeset is tervezett az adott napra. Egy mozdulattal felült az ágyában, lerúgta magáról a takarót és szinte ugrándozva ment be a fürdőjébe. Megfésülködött, arcot mosott és indult is az étkezőbe. Az asztal bár meg volt terítve, reggelinek a nyomát se lehetett látni.

- Kisasszony, azt hittem már nekem kell felkeltenem, nehogy az udvarlója az ágyban találja! – zsörtölődött. Hát igen. Lehet, hogy összesen csak kb. hat órát aludt, de ha az ember hajnali négykor tér nyugovóra, a tízórás felkelés elég későre esik.

- Margaret néni, már mondtam, hogy Jeremy nem az udvarlóm, hanem egy barátom – túrt bele barna loboncába mérgesen.

- Értem, minden esetre örülök, hogy felébredt. Így még pont van ideje, hogy egyen egy kicsit ebéd előtt. – Azzal el is tűnt a konyha felé.

- Csak egy kávét kérnék! – kiáltott utána, majd levetette magát a szokásos helyére. Az asszony egy tálcával a kezében tért vissza, amin egy csésze gőzölgő kávé, egy pohár narancslé volt és egy tányér tele érett gyümölcsökkel. – Ohh – döbbent le teljesen. Azt hitte, a nő majd megpróbál egy fél malacot lenyomni a torkán.

- Gondoltam, hogy nem lesz hajlandó elfogyasztani a szokásos reggelit sem, de reméltem, legalább ezt a kis csekélységet igen. – Örömtől sugárzó arccal fogadta az elé tett tálcát.

- Köszönöm – susogta hálásan.

- Jó étvágyat, kisasszony.

Imádta a gyümölcsöket, ha elég tápanyagot tartalmaznának, még ebédre is ezt fogyasztotta volna. Nagy lendülettel harapott bele az almába, a lé lecsorgott az állán, ő pedig egy laza kézmozdulattal letörölte, majd nyugodtan csámcsogott tovább. Egy pillanatra bent rekedt a levegő a tüdejében. Ha most Jenny látna! Tuti, hogy kiakadna! Felkapta a szalvétát és gondosan megtörölte a száját. Ez azért már mégis csak sok… Attól, hogy nem kell állandóan gondosan ügyelnem a szavaimra, tetteimre a kameráktól tartva, vannak dolgok, amik úgy vannak jól, ahogy eddig is. Gondolataiba mélyedve rágcsálta tovább almáját. Legnagyobb sajnálatára viszont úton-útfélen Damonbe botlott. Nem tudta, hogy mi ütött belé, amikor neve helyett telefonszámát írta az alakjára. Kénytelen volt az eufória számlájára írni, hiszen más ésszerű magyarázatot nem talált. Az, hogy netán megtetszett neki még csak fel sem merült benne.

Paulhoz úgy ragaszkodott, mint aki nem bír élni nélküle. Pedig még csak meg sem próbálta sohasem. Ő volt az első és – tervei szerint – az egyetlen szerelme.

*

Damon jókedvűen terült el a kanapén, kezében egy pohár itallal. Az este jobban alakult, mint várta. Neki eszébe sem jutott volna, hogy az első találkozójukon elkérje a mobilszámát. A lány meglepetésszerű akciója annyira megdöbbentette, hogy csak az utolsó pillanatban kapta fel a fejét, de már nem tudta megállítani. Ez most felhívás keringőre, nem? Fogalma sem volt, miként kezelje az új felállást. Ő hívta el először, s ebből az következik, hogy a lány, ha szeretne folytatást, akkor lépni fog. Ezzel szemben semmilyen arra utalót nem mondott, amiből nyíltan arra következtethetne, hogy szívesen vele töltene egy újabb estét. Igazából, szóba sem került. Kissé bizonytalanul elővette mobilját. Még akkor elmentette Hope számát, amivel jelenleg is aktívan szemezett.

- Csak nem bizonytalanságot rajtad, Damon? – kérdezte Stefan a lépcsőn lefelé jövet. A vámpírszemek több méteres távolságból is ugyan olyan élesen látják az arcvonásokat, mintha öt centire lenne.

- Miről beszélsz? – kérdezte a szokásos lekezelő stílusában, s közben gyorsan zsebébe süllyesztette a készüléket.

- Nem hittem volna, hogy bárki is képes kizökkenteni – fűzte tovább a témát, amivel eléggé rossz lóra tett.

- Figyelj, öcsi, szerintem ugorj le a pincébe egy szíverősítő koktélra, mert már képzelődsz is. – Mindezt olyan hangsúllyal mondta, mint amikor egy az apuka próbálja meggyőzni kisfiát, hogy a gyógyszert bizony be kell venni, különben csak még csúnyábban fog köhögni.

- Lehet, hogy nem vagyok a legjobb formámban, de te sem – kötötte az ebet a karóhoz. – Csak nem Hope miatt? – Válasz azonban nem érkezett. Bátyja nyugodtan felállt és újratöltötte az idő közben kiürült poharat. – Mi történt köztetek? – faggatózott tovább, s csak úgy sütött belőle a feszültség.

- Ha azt tudnád – az utolsó szót sejtelmesen elhúzta, ajkain önelégült mosoly játszott. Igen, hölgyeim és uraim: a hamisítatlan Damon Salvatore!

- Miért pont ő kell neked? Miért nem jó más? Akárki!

- Mondjuk, Elena? – fordult teljes testtel testvére felé.

- Nyugodtan próbálkozhatsz, úgy sem mész semmire – tárta szét a karjait.

- Nem, kösz – rázta meg a fejét finnyásan. – Valahogy nem az én esetem.

- Kérlek, Damon, válaszolj! Miért pont ő? – értetlenkedett, s közben tett egy-két bizonytalan lépést a rangidős felé. Láthatta, ahogy a ráncok elmélyültek a vámpír homlokán az erős gondolkozástól, s egy pillanatra újra átsuhant az arcán a bizonytalanság.

- Ő… – kezdett bele, s a függönyre függesztette a tekintetét, de itt el is akadt. Megrázta a fejét és somolygó arccal öccsére nézett. – Mondjuk úgy, rosszkor volt rossz helyen. Egyszerűen csak kell és kész. Nincs különösebb oka, hiszen a formás testén és bájos pofikáján kívül nincs benne semmi figyelemre méltó. Csak egy a több száz nő közül, akik végül mind az ágyamban kötöttek ki, kivétel nélkül. De ne aggódj, miután kiszórakoztam vele magam, itt hagyom ezt a lyukat, s azt csináltok, amit akartok. Ezt a kis időt már csak kibírod a nélkül, hogy valami meggondolatlanságot tennél, ugye? – Ő szüntette meg a köztük lévő pár méter távolságot, s fenyegetően tekintett le rá. Bár csak alig négy-öt centivel volt magasabb, a félelmetes kisugárzása mellett Stefan eltörpült. - A drága Elena biztos nagyon kiborulna, ha véletlenül belesétálnál egy karóba. – A feszültség tapinthatóvá vált, percekig néztek farkasszemet egymással, s közben egyikőjük sem szólal meg.

- Az valóban egy sajnálatos baleset lenne – zárta le. – Én minden esetre megyek Elenáért, a Grill felé menet még el kell vinnünk Jeremyt Hope-hoz. – Ez egy övön aluli ütéssel ért, s pont a várt eredményt hozta, még ha nem is volt túl kellemes.

Damon egy századmásodperc alatt a nyakánál fogva a falhoz szegezte. Szemfogai megnyúltak, arcán kirajzolódtak a hajszálerek, szemei dühtől izzottak és vérben úsztak. Félelmetes látványt nyújtott.

- Mit keres az a kölyök Hope lakásába? – sziszegte.

- Jeremy szerdán felhívta, s akkor Hope elhívta magához ebédre, valószínűleg együtt fogják tölteni a napot. – Minden szóért meg kellett küzdenie. – De ez úgy is mindegy, nem? Hisz a végén a te ágyadban fog kikötni. – A vasmarok elengedte, ő pedig zihálva kapkodta a levegőt. Tekintetét bátyjára emelte, aki látszólag a padlót nézte, azonban gondolatai egészen biztosan nem a parketta körül forogtak. Stefan korábban meg se próbált ellenkezni, meg akart tudni valamit. A kék szemek ekkor találkoztak a barnákkal, s lassan, gúnyosan elmosolyodott az idősebb férfi.

- Igazad van, nem számít az a vakarcs, hisz mellettem még csak labdába tud rúgni – mondta vigyorogva, a következőket azonban komoran tette hozzá. – Sem ő, sem más.

- Na és Paul? Ha ő itt lenne, rád se nézne – ütötte tovább a vasat.

- Ő viszont nincs itt, s egyhamar nem is fogunk megismerkedni vele. Mire megtudja, hogy a drága szerelme itt van, én már egy másik városban vadászom, egy másik báránykára. Utána felőlem akár el is veheti feleségül. Vagy akár te is ráhajthatsz. Láttam, hogy néztél rá. Nyugi, tőlem Elena sosem tudja meg. Még akár hasznos tanácsokkal is elláthatlak – tette hozzá végül kajánul. – Na de ha nem haragszol, nekem most dolgom van. Jó szórakozást! Üdvözlöm Elenát! – köszönt el, majd eltűnt, mint a kámfor.

Stefan egy ideig mérgesen nézte a helyet, ahol korábban testvére guggolt, majd mély levegőket véve lassan lenyugtatta magát. Férfi lévén ő sem tudta figyelmen kívül hagyni a lány bájait, de mégsem látta benne a nőt. Egy ártatlan kislány képe derengett fel előtte, tiszta, csillogó smaragd tekintettel. A hajnalig tartó bulizás közben volt alkalma alaposan szemügyre venni. Nem sok ember dicsekedhet azzal, hogy kivívta az érdeklődését, Hope mégis megtette. Persze közel sem úgy, mint Elena. Jeremy nővére mind külsőleg, mind belsőleg rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, amik tökéletessé tették őt a férfi számára. Ezzel szemben az ifjú Fall… Egyszerűen csak más. Több mint a többi ember, de kevesebb, mint a vámpír szerelme. Első pillanattól látta, hogy kirí a diákok tömegéből, s ennek semmi köze sem volt az énekesi mivoltához. Ezt egy olyan benső kisugárzás okozta, ami nem tanulható, ezzel születni kell.

Damon reakciója meglepte, bár valahol számított rá. Inkább talán csak nem bírt számolni azzal a lehetőséggel, hogy fivérét tényleg érdekli a lány. Még, ha ezt saját magának is képtelen bevallani. Sosem látta eddig, hogy egy egyéjszakás nőcske miatt valaha így kifordulna önmagából, vagy akár csak egy pillanatra is akaratán kívül kizökkenne a szokásos felsőbbrendű stílusából. Lehet, hogy ez az érdeklődés még nem érte el azt a szintet, mint Stefané, de elkezdte érdekelni, s csak ez számított.

*

Hope egy farmer sortban és fekete, szürke halálfej mintás, piros feliratos felsőben ült a hátsó udvar felé nyíló teraszon, a földön. Még azelőtt át akart öltözni, hogy Jeremy megérkezik, de a táj látványa megrészegítette. A zöld gyep egészen a háromszáz méter távolban kezdődő erdőig tökéletesen egyenletesre nyírták. Onnan túl viszont az érintetlen természet kapott helyet, ami mágnesként vonzotta tekintetét. Korábban sosem jutott ideje… Sőt, egy pillantás erejénél eszébe sem jutott az idős fáknak több időt szentelni.

Olyan sok minden megváltozott, mióta ide jöttem. Az eddig fontos dolgok szinte jelentéktelenné váltak, a jelentéktelenek pedig elsőrendűvé léptek elő. Azt hittem, hogy meg fogok bolondulni ebben a lyukban, most pedig nem is értem, hogy tudtam eddig e nélkül élni. Egyedül csak Paul, Jenny és Page hiányzik. Ha ők is itt lennének, akkor minden tökéletes lenne. Jenny biztosan jól kijönne Caroline-nal, és Elenával is tuti megtalálná a közös hangot, feltéve, ha nem nyomulna rá a fiúkra. Page és Margaret azonnal zöld ágra vergődne, s közösen kifejlesztenének egy tervet, aminek a segítségével száz kilósra felhizlalnának. Paul… Drága Paul egyetlen ölelésével képes megvédeni a világ összes mocskától. Ha itt lenne, bizonyára a lábai között ülnék, hátamat a mellkasának vetném, s izmos karjait körém fonná. Ez a hely és hangulat tökéletesen illik hozzá, s ahhoz, ami köztünk van. A korkülönbség miatt sokan támadtak minket, de ő játszi könnyedséggel kezelte még a legkínosabb szituációkat is. Mindig felnéztem rá, az első pillanatban egymásra találtunk, még ha én az elején nem is értettem azt a gyöngéd szeretetet, ami mindig ott van a szemében, akárhányszor rám néz.  Ő tanított meg rá, hogy milyen önzetlenül, tiszta szívből szeretni valakit. Ó, Paul, bárcsak itt lennél! Nagyobb szükségem van rád, mint eddig bármikor!

Letargiájából a vállára tett kéz húzta ki. Ijedten fordult meg, de csak Jeremy mosolygós arcát pillantotta meg. Zavartan nézett végig magán, hisz egy ilyen szerelésben még a legközelebbi barátai előtt sem mutatkozna, hát még egy alig ismert fiú előtt! Bár a sznob, felsőbb rendű stílust szerencsére sikerült elkerülnie, híres énekesként muszáj adnia magára, és szeretett is. Hisz őszintén, melyik lány nem repesne a boldogságtól a sok, divatosnál divatosabb ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel teli szekrényeknek? Egy ilyen lehetőséggel még a leghétköznapibb nő is boldogan élne.

- Szia – köszönt halkan.

- Helló – üdvözölte, s tekintete végigfutott az egyszerű szetten, amivel csak tovább fokozta Hope zavarát. Az énekes felpattant, karjait maga köré fonta és elindult vissza a lakásba.

- Gyere be – invitálta maga után, majd leültette a kanapéra az értetlenül pislogó fiút. – Bocsi, gyorsan felszaladok átöltözni. – Azzal már el is indult volna, de Jeremy gyorsan elkapta a karját, s ezzel megállásra kényszerítve.

- Valami baj van? Olyan furcsa vagy – ráncolta a homlokát.

- Semmi csak… Öhm… Egy perc és átöltözök, utána tudunk nyugodtan beszélgetni, oké? – Már legszívesebben az ágyára kikészített ruhákba bújt volna bele, hogy hírnevéhez hűen nézzen ki. A szemeit már korábban kihúzta feketével, s szempilláit is kifestette. Ez az egyszerű smink nem csak a rajta lévő, de a kiválasztott göncökhöz is tökéletesen illett.

- Miért akarsz mindenáron átöltözni? Szerintem nagyon jól áll az is, ami rajtad van – dicsérte meg mosolyogva, enyhe pírt csalva Hope arcára. – Ha valaki csinos, szinte bármit felvehet, mindig jól néz ki. – A kedves bók még vörösebbre színezte az arcát, s a szívét melegség járta át. Paul nagy valószínűséggel csak pislogna és elnézően mosolyogna, de Jenny teljesen kikészülne, hogy képes ilyen ruhát egyáltalán csak megnézni is? – Nincs szükséget tíz centis sarkakra, cicanadrágra és mini ruhára ahhoz, hogy magadra vond mások tekintetét. Ráadásul gondolom, ebben kényelmesebben is érzed magad, nem? – kérdezte a nyilván valót.

Hope szerette a csinos tűsarkúit, hiszen azoknak hála a lábai hosszabbnak látszottak. Éljenek az apró női praktikák! De az edző-és tornacipőért egy kicsivel talán jobban oda volt. Kényelmesebben és könnyebben mozgott bennük, még ha ez külsőre másoknak fel sem tűnt. Legalább egy fél napot járkált otthon az egyensúlyérzékét nem kímélő lábbelikben, hogy ha utcára megy, véletlenül se essen el. Sosem mosná le magáról, ha egy olyan kép kerülne címlapra, ahol a betonon van kiterülve. Bár a legutóbb az újságba megjelent képek mellett már labdába sem rúghatna.

- Igazad van, Jeremy – bólintott komolyan. – Jelenleg valóban ebben a szerkóban sokkal jobban érzem magam, mint a tegnapiban. De nehogy azt hidd, hogy a tegnapiban nem! Csak most jelenleg ehhez van kedvem – rántotta meg a vállát.

- Akkor maradj így – engedte el. – Nem divatbemutatóra készülünk – vigyorgott.

- Jogos – mosolygott immár ő is. Hihetetlen, hogy mennyire természetesen viselkedik! Semmi közös kép, dekoltázsbámulás – na, jó, ebben a felsőben nem is tudná –, félreérthető megjegyzések, ajánlatok, csak baráti csevegés. Itt tényleg olyan más minden.

A kanapén ülve beszélgettek, amíg Margaret be nem jelentette, hogy az ebéd tálalva van. Ezúttal Jeremy érezte magát kissé kényelmetlenül, hisz ő pedig ehhez nem volt hozzászokva.

- Tudsz főzni? – kérdezte a lányt, miközben az ínycsiklandó erdei gyümölcslevest kanalazták.

- Nem, miért? – nézett rá értetlenül.

- Próbáltad már valaha?

- Nem. Page néni sose engedett a tűzhely közelébe – válaszolt. A fiú teljesen lefagyott. Gondolta, hogy ha az ember híres, akkor extra kiváltságokkal él együtt, de hogy valaki sose próbálta volna ki a főzést! Pláne egy lány! Nem tehetett róla, fiúként benne is éltek a nőkkel kapcsolatos nem minden esetben pozitív előítéletek. Egy terv körvonalazódott a fejében, amelynek a segítségével könnyedén tudta teljesíteni nővére és Stefan kérését.

- Mi lesz a délutáni program? – érdeklődött.

- Mennyire értesz az elektronika cuccokhoz?

- Elég jól, azt hiszem. Miért?

- Margaret néni azt mondta, hogy ma délután kettőig nyitva van a szaküzlet, így arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem. Venni akarok egy út Tv-t és egy DVD lejátszót a nappaliba. Már unom, hogy a laptopon kelljen filmet néznem. Míg kihozzák, egy kölcsönzőbe is beugorhatnánk – vetette fel az ötletét.

Mikor meglátta azt a monstrumot, amit Margaret televíziónak nevezett egyből tudta, hogy záros határidőn belül le kell cserélnie. Vérbeli XXI. századi lányként nem hagyhatta, hogy egy olyan ősrégi vacak foglalja a helyet. Ráadásul biztos volt benne, hogy – bár egy szóval se említenék, de – Gregor is szívesebben nézné egy modern készüléken a hírműsorokat, Margaret pedig a sorozatait.

- Rendben, szívesen segítek. De cserébe nincs kedved elugrani később a Grillbe? Elenáék is biztos ott lesznek – tette hozzá mintegy mellékesen.

Hope kissé elszomorodott, de kívülről ennek semmilyen nyomát nem lehetett látni. Úgy tervezte, hogy a fiúval tölti a napot, s a boltokon kívül máshova nem mennek. Vele olyan könnyedén megtalálta a közös hangot, s nem kellett a gazdag hírességet játszania. Csak egy szimpla tini a szemében, semmi több. Ez pedig mindennél többet jelentett a számára. Már az elején rájött, hogy az emberek milyen haszonlesőek. Csak azért keresték a társaságát, mert sok pénze volt, és ha vele mutatkozhattak záros határidőn belül címlapra kerültek. Így viszont eléggé leszűkült a baráti köre, egészen pontosan két főre. Ez pedig számára elégnek bizonyult, hisz inkább legyenek kevesen, de azok képesek legyenek a tűzbe menni érte, mintsem hogy rengetegen, de azok a baj első jeleire köddé váljanak. Sok hibát követett el, de mindegyikből tanult. Ahogyan most is. Nem lehet minden embert egy kalap alá venni. Jeremy az élő példa. Caroline is rövid idő alatt közel került hozzá, de tudta, hogy őt a hírneve vonzotta. Legalábbis az elején. Most már rá is barátjaként tekintett, de még nem tudott úgy megbízni benne, mint Jennybe. Elena és Stefan külön kategóriába tartoztak. Mindketten szimpatikusak a számára, s nagyon jól szórakozott velük előző este, ettől függetlenül jóval távolabb álltak, mint Caroline, vagy Jeremy.

- Oké – egyezett bele azonnal nagy mosollyal az arcán

Az evés a továbbiakban csendben telt, s mielőtt útnak indulhattak volna, le kellett pihenniük. Azonban a készülődés sem ment simán, mivel a fiú ragaszkodott hozzá, hogy a lány a rövidnaci-póló összeállításban menjen.

- Csak egy tornacipő kell hozzá. Ne mondd, hogy nincs olyanod – zsörtölődött.

- De van, csak… Nem szoktam utcára menni benne.

- Most itt a remek alkalom – mutatott rá. Hope kénytelen-kelletlen felvette a Converse-t, ami túlságosan is kényelmesnek bizonyult egészen addig, míg ki nem szállt a kocsiból a bolt előtt. Úgy érezte, bármelyik pillanatban előugorhat egy fotós, vagy egy járókelő megbotránkozva néz végig szerelésén. Szerencsére egyik sem történt meg, s hamarosan felengedett a kezdeti szorongásból. Vidám nézelődött az árukat vizslatva. Szégyen, nem szégyen, nem tudta, hogy pontosan melyek azok a paraméterek, amiknek egy jó készüléknek rendelkeznie kell. Ő csak a nagy síkképernyőt látta az élénk színekkel. Pont ezért volt szüksége Jeremy segítségére. Mikor talált valamit, amit jónak ítélt, kikérte a fiú véleményét. Egyszer egy eladó odalépett melléjük, s kedvesen mosolyogva megkérdezte:

- Most költöznek össze? Nagyon szép pár.

Mindketten zavartan hebegni-habogni kezdtek. Mivel a ruháik is hasonlítottak, leszámítva, hogy a srác hosszú farmert viselt, külsőleg úgy tűnhetett, mintha szándékosan összeöltöztek volna.

Miután túltették magukat a mindkettőjük számára kellemetlen élményen, újra a kínálatnak szentelték az idejüket. Tizenöt perc elteltével meg is találták, amit kerestek: egy százhúsz centi átmérőjű, falra is szerelhető plazma Tv-t és a lejátszót, ami elvileg bármilyen filmet visz. Egy kis segítséggel berakták a cuccokat a kocsiba és hazamentek. Itt újabb akadályba ütköztek: Hogy tegyék fel a falra?

- Szerintem szóljunk Stefanéknak, biztos szívesen segítenének. Ha már a helyén lesz, be tudom állítani.

- Oké, a telefonom fent hagytam. – Azzal már rohant is felfelé a lépcsőn.

A mobil ott árválkodott az éjjeliszekrényén. Miután reggel lenyomta az ébresztőt, meg is feledkezett róla. A kijelzője villogott, ami vagy azt jelezte, hogy vagy merül, vagy SMS-e érkezett, vagy nem fogadott hívása van. Az utóbbi kettő bizonyult igaznak. Valaki kétszer hívta, majd írt egy üzenetet.

Csak nem meggondoltad magad?

Egy pillanat alatt rájött, hogy ki a feladó. Nem sokan ismerik az új számát, hiszen még csak alig pár embert ismert, akivel szívesen osztaná meg. Azoknak viszont ő tudja az elérhetőségét. Kivéve egy valaki. Damon.

Ajkait rágcsálta idegességében. Tanácstalan volt. Három opció állt rendelkezésére: 1. felhívja, 2. SMS-t ír, 3. figyelmen kívül hagyja. Mivel öt perc elteltével sem jutott dűlőre, s Jeremy már biztosan várja, Stefan számát kezdte tárcsázni.

- Szia Hope! – üdvözölte vidáman. Egy pillanatra ledermedt, nem szokta ilyen hangsúllyal kiejteni a nevét. Arra jutott, hogy valószínűleg Elena miatt hangsúlyozta így ki, s most a lány is ott ül a készülékhez hajolva, hogy egy szót se szalasszon el.

- Szia. Figyu, ráértek most? Kéne egy kis segítség, pontosabban plusz erő – kezdett bele mindenféle körítés nélkül. Jobban szerette az egyenes beszédet.

- Persze, itt vagyunk a Grillben. Hozzád menjünk?

- Igen, utána, ha gondoljátok, együtt visszamehetnénk – ajánlotta fel.

- Remek ötlet, tíz perc múlva legkésőbb ott vagyunk.

- Oké. – Tudta, hogy a fiú másodperceken belül kinyomja. Szíve a torkában dobogott, s mielőtt még végiggondolhatta volna, kibukott belőle. – Várj, ne tedd még le!

- Valami baj van? – lepődött meg.

- Nem semmi, nem lényeges – hebegte. Ostoba, ostoba, ostoba! – Igazából csak kérdezni akartam valamit. – Na, jó, most már tuti, hogy kivágom a nyelvem. Vagy simán betömöm a szám almával.

- Hajrá.

- Damon ott van? – Hosszúra nyúlt a csend a vonal túlsó felén, ami rendkívül zavarba hozta. – Tudod, mit? Nem érdekes, majd jöttök. Várunk. Szia! – Azzal gyorsan kinyomta.

Mégis mi a fene ütött belém? Semmi közöm hozzá, hogy ott van-e. A barátom után kéne inkább érdeklődnöm. Bár… Ha azt vesszük nincs semmi abban, hogy megkérdeztem, hisz eredetileg ő hívott fel, én meg csak… Áh, valószínűleg túllihegem ezt az egészet. Kezdek olyan lenni, mint egy buta fruska. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy megéri-e itt lennem.

*

Stefan elkomorodott arccal tette zsebre mobilját, s szemét egy pillanatra sem vette le a pultnál ülő férfi hátáról. Lassan megfordult, s levakarhatatlan vigyorral az arcán felé emelte a poharát, s egy hajtásra kiitta. Damon. Vámpírképességeinek hála biztosan hallotta az egész beszélgetést. A kocsi kulcsot barátnője kezébe nyomta, s elindult felé.

- Szállj be a kocsiba, mindjárt megyek én is, csak még el kell intéznem valamit. – Elena szúrósan ránézett, de tudta, hogy most nem beszélhetnek, hiszen közönségük is van. Szó nélkül felkapta a kabátját és kimen.

- Máris hiányzom neki. Milyen aranyos – mondta gúnyosan.

- Lehet, hogyha tudná, mi vagy, olyan messzire kerülne tőled, amennyire csak tud.

- Ha én lebukok, te is. Egy ilyen kis csitri miatt nem kockáztatnád meg azt, hogy itt kelljen hagynod Elenát – mosolya vicsorgásba fordult.

- Tudod, mit gondolok, Damon? – váltott hirtelen témát, s kényelmesen a pultnak támaszkodott.

- Öntsd ki a szíved.

- Szerintem te hívtad fel őt, miután reggel elváltunk, csakhogy ő nem vette fel. Majd újra próbálkoztál, s mikor így sem sikerült elérned, írtál neki. De ő nem reagált arra sem. S most is, mikor segítségre szorul, engem hívott, nem téged. Pedig ez remek lehetőség lett volna arra, hogy felkeressen. Mégis minket hívott. – A férfi arca fokozatosan elsötétült, s egy pillanatra Stefan megijedt attól, hogy itt, mindenki előtt növeszt vámpíragyarakat.

- Az nevet, aki utoljára nevet – sziszegte közelről az arcába, majd otthagyta az italát a pulton és távozott.

Nocsak-nocsak. Úgy tűnik, hogy mégis van egy gyenge pontja. Már csak az a kérdés, hogy a büszkesége, vagy a lány? Esetleg mindkettő?

*

Hope remekül érezte magát barátai társaságában. A végén már a könnyei folytak a nagy nevetésben. Az elején sikerült meglepnie őket az eddig jól titkolt erejével – éljenek a konditeremben eltöltött órák! –, mivel nem akarta, hogy egy gyönge virágszálnak bélyegezzék, akit egy nagyobb szélroham is ledönt a lábáról. Jeremy gyorsan túltette rajta magát, de Stefan és Elena sokáig pislogtak, hisz ez számukra a második nagy ledöbbenés volt rövid időn belül. Az énekes kissé zavartan állt az ajtóban, míg a párocska őt bámulta. Nagy kő zuhant le róla, miután bocsánatot kértek tőle, majd egymás után azonnal megölelték. A közös barkácsolás alatt még jobban összecsiszolódtak.

- Na, ezzel készen is volnánk – csapta össze Jeremy elégedetten a kezeit. – Most már a műholdast is sikerült erre rákötni, és a DVD is működik. Lehet mozizni!

- Fantasztikusak vagytok, köszi szépen! – hálálkodott Hope. – Gyertek, meghívlak titeket egy italra a Grillben, utána pedig visszajöhetnénk filmezni.

- Benne vagyok, legalább most már bebizonyíthatom, hogy csak a szád nagy és nem is tudsz biliárdozni – húzta a fiú.

- Oké, de aztán nem ér sírva Elenához rohanni! – vágott vissza azonnal. Ezen is jót derültek mindannyian.

- Arra gondoltam, hogy mi Jeremyvel útközben felvennénk Caroline-t is, mostanra már biztosan magához tért – mondta kuncogva. Szegény szöszi egy kicsit talán többet ivott a bulin, mint kellett volna.

- Rendben, addig mi foglalunk helyet, s elkérjük az asztalt. Biztos mindenki örömmel nézi majd az évszázad mérkőzését. – A végén már nem bírta ki, Stefan is elnevette magát. Ha valaki kost látta volna őket, azt hihetné, hogy mindannyian beszívtak. Még a mindig komoly és megfontolt Salvatore fiú is vidáman viccelődött és lelkesen szállt be mások cukkolásába.

- Aztán ne hogy te is magadba roskadva búslakodj, miután feltöröltem veled a padlót!

- Arra azért kíváncsi lennék. – A párbeszédet a csengőszó szakította félbe.

- Majd én nyitom! – kiáltotta az énekes, s már az ajtó előtt is termett.

A szívverése kihagyott egy ütemet, mikor a lazán az ajtófélfának támaszkodó férfi csillogó kék szemeibe nézett.

- Szia – köszöntötte cincogó hangon. Végül nem kereste fel semmilyen módon, s emiatt rendkívül kényes szituációba keveredett. A viselkedése cseppet sem vallott arra a jó modorra, amire születése pillanatától fogva nevelték.

- Hali – húzta féloldalas mosolyra a száját. Cseppet sem látszott dühösnek, ami még jobban meglepte. Ahogy a zafír tekintet végigsiklott rajta, zavara minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. Nem akarta, hogy bárki is így lássa, s legfőképpen ő nem. Bár hogy miért, azt maga sem tudta.

- Még nem láttalak hasonló ruhában sem – jegyezte meg miközben elmélyülten vizslatta lábait, majd hirtelen mélyen Hope szemébe nézett. – Még mindig meg tudsz lepni.

- Alig néhány alkalommal találkoztunk csak. Ennyi idő alatt nem lehet kiismerni – s miközben ezt mondta, egy pillanatra sem fordította el a tekintetét.

- Már az első perctől fogva könnyedén kiismerem az embereket. Kivétel nélkül. – A lány az egoistának tűnő szöveg hallatán kizökkent a szemezésből, és zavartan pislogott.

- Engem mégsem sikerült – vonta le a következtetés egy rövid hallgatás után.

- Nem – helyeselt. Hirtelen zörgést hallatszódott, majd fojtott hangú párbeszéd. A férfi szemei mérgesen összeszűkültek. Csak nem hallja, amit mondtak? Ugyan, nevetséges. Az orvosok szerint nekem is átlag feletti a hallásom, mégsem értek egy büdös szót sem. Biztos csak azért dühös, mert félbeszakították a… Mit is?!

- Nézd, Damon. Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza, de attól féltem, félre érted a viselkedésemet. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém – magyarázta.

- Semmi gond. Csak azt hittem, hogy megharagudtál, s ezért jöttem el. Hogy tisztázzuk a helyzetet. – Azonban miközben ezt mondta, még csak rá sem hederített az énekesre. Hope hátrafordult, s Stefant pillantotta meg három méterrel maga mögött. – Nem akartam megzavarni semmit – tette még hozzá.

- Nem történt semmi ilyesmi. Épp indulni készültünk a Grillbe. Nincs kedved velünk tartani?

- Ezer örömmel – mosolygott rá a lányra

- Bocsi, tiszta bunkó vagyok, még csak be sem hívtalak – kapott a fejéhez.  Mielőtt azonban kimondta volna a bűvös szót, Stefan megkerülte és nagy ölelésben részesítette a legújabb vendéget.

- Örülök, hogy velünk tartasz. Hope-nak és Jeremynek még be kell ugraniuk Caroline-ért, addig mi hárman Elenával foglalunk asztalt. Gyere tesó – ütögette meg fivére lapockáját. – Elena, indulunk! – kiáltott be a házba, mire azonnal feltűnt a keresett személy, útra készen. – Ott találkozunk – biccentett, de ezúttal nem ölelte át, hanem testvérébe kapaszkodva elindult.

- Szia Hope – integetett a lány is, s villámgyorsan eltűntek a kocsi felé, hátrahagyva egy lesokkolt énekest.

- Én is kész vagyok, megmutattam a többieknek, hogy működik az új készülék. Már össze is vesztek, hogy a Discoveryt, vagy a Zone Romantikát nézzék – közölte, s szája rángatózott az elfojtott mosolytól. Nem akart szemtelen lenni, hiszen tudta, látta, hogy milyen fontos a két öreg a lány számára. A pótszüleivé váltak.

- Majd megoldják. Előkapok egy táskát, felkapom a cipőm és indulhatunk – bólintott.

- Semmi átöltözés? – hitetlenkedett.

- De nem ám!

- Mi történt?

- Igazad volt, Jeremy. Aki igazán szeret, az önmagamért szeret, nem pedig a divatos ruhákért, vagy a sikerekért. Ezek mind csupán velem járó dolgok, de nem én – idézte fel a korábbi beszélgetésüket. Kissé kétkedve hallgatta korábban, de a három vendégje és azok, akikkel találkoztak mind alátámasztották az állítását.

- Bárki is mondta, bölcs ember. Hallgass rá – tanácsolta komoly arccal.

- Igyekszem – mosolygott, majd a karjaiba vetette magát. – Olyan jó, hogy itt vagytok. Nélkületek egy valóságos pokol lenne.

- Azért annyira nem lehet rossz itt lenni – simogatta meg a hátát.

- Ha nem lennétek, tegnap nem léptem volna fel – nézett rá, de a karjait még mindig a nyaka köré fonta, ahogy a fiú is a derekára.

- Miért?

- Nem tudom, egyszerűen csak… Megijedtem. Féltem, hogy elbukom, hogy csalódást okozok, vagy, hogy ezután mindenki, még azok is, akiket a barátaimnak tekintek, csak a hírességet látják bennem. Itt és most nem Hope Fall akarok lenni, az énekes, a fiatal sztár, hanem Hope Fall, a harmadikos gimnazista, aki töriből a bukás szélén áll – a végére kissé elszontyolodott, de azért szemei reménykedve csillogtak. Nem szokott így kibukni még Jenny előtt sem, de a telihold közeledtével mindig rendkívül szeszélyessé válik. A rák a csillagjegye, melynek bolygója a Hold, s bár az elején nem nagyon hitt benne, az évek folyamán észrevette, hogy az égitest változásai mindig hatást gyakorolnak rá. Utána olvasott és rájött, hogy ez természetes, ettől nem kell tartania.

- Ki győzött meg róla, hogy el gyere?

- Egy barát. – Ez csupán két apró szó, tekintete mégis arról árulkodott, hogy sokkal többet rejt magában, mint azt elsőre gondolná az ember. Jeremy megértően bólintott, s tudomásul vette, hogy erről egyelőre többet nem fognak beszélni. suta mozdulattal megveregette a lányt, s miközben már a kocsiban ültek megpróbálta meggyőzni, hogy Saltzman nem fogja megbuktatni, s amíg velük marad, nyugodtan adja önmagát. Ha nem ezt teszi, akkor mégis hogyan szerethetnék önmagáért?

Hope szívét melegség öntötte el, s elhatározta, hogy attól a pillanattól fogva úgy fog viselkedni, öltözködni, beszélni, ahogy jólesik a számára, s persze a társadalmi normákat sem szegi meg. Agya hátsó részében viszont ott vibrált egy szűnni nem akaró kérdés, amiről nem tudott figyelmen kívül hagyni.

Damon valóban a barátom?

*

- Megtudhatnám, hogy ez az egész mire volt jó? – morogta a hátsó ülésen a férfi. Nem rendezhetett jelenetet a lány ajtajában, s ezt az öccse is pontosan tudta. Ráadásul az az önelégült tekintete, mikor korábbi állítása igazságot nyert! Egy jó ideig nem tudja majd elfelejteni.

- Látnod kellett volna magad, mikor őt nézted – kezdett bele Stefan, de ebből egy szót sem értett az érintett fél.

- Ezzel meg mit akarsz?

- Stefan és én úgy döntöttünk, hogy segítünk neked – válaszolta meg a kérdést Elena. Valószínűleg még Európában is hallották a koppanást, mikor Damon álla földet ért.

- Mi van? – kérdezett vissza nem túl kulturáltan.

- Stefan és én segítünk, hogy Hope megbízzon benned, s egy rövid idő erejéig a tied legyen – magyarázta a sofőr. A bátyja gyanakodva nézte mindkettőt.

- Mégis miért? Hol van itt a csapda?

- Addig úgy sem szállsz le róla, míg meg nem kapod, nem igaz?

- De.

- Akkor már jobb, ha ez minél előbb bekövetkezik. Utána pedig elmész, s ezzel mindenki életét megkönnyíted – mondta Elena a lehető legkomolyabban.

- És mit szándékoztok tenni? – érdeklődött. A logika egyértelműen alátámasztotta az állítását, ráadásul az énekes nem volt senkijük, ő pedig még csak bántani sem akarta. Ezzel mindenki jól járna.

- Van egy tervünk.